Egy este, egy sikeres fellépés után a budai vár oldalában sétáltak. Hanna megállt, és megkérdezte:– Miért én? Annyi tehetségesebb és szebb ember van nálam.
Mindenki azt hitte, Gellért a tehetsége miatt szereti Hannát. Hanna zongoraművész volt, a kezei úgy táncoltak a billentyűkön, mintha saját életük lenne. A közönség lélegzetvisszafojtva figyelte a hibátlan futamokat, a kristálytiszta hangzást. De Gellért nem a hibátlan játékért szerette.
Ő azért a pillanatért szerette, ami minden koncerten csak egyszer fordult elő. Hanna a legnehezebb részeknél, amikor a koncentrációja a csúcson volt, akaratlanul is beharapta az alsó ajkát, és a bal szemöldöke aprót rándult. Ez volt az a pillanat, amikor Hanna már nem a kottának játszott, hanem a lelkének. Ez volt az a „valami”, ami Gellért számára az egész nőt jelentette: a törékeny ember az elszánt művész mögött.
Hanna akkor értette meg, hogy a szeretet nem jutalom a jó teljesítményért, hanem egy ajándék, amit pont azért kapunk, mert vagyunk valakik – valakik, akiknek a tökéletlensége valaki más számára a legszebb dallam.
Ez egy történet arról, hogy néha pont azokat a hibákat szeretjük a legjobban, amiket mások észre sem vesznek. A tökéletlen dallam
Gellért elmosolyodott, és megigazította Hanna sálját.– Nem a tehetségedet szeretem, Hanna. Azt tisztelik az emberek. Én azt a kis ráncot szeretem az orrod tövében, amikor nevetsz, és azt, hogy mindig elfelejted, hová tetted a lakáskulcsodat. Téged szeretlek, a hibáiddal együtt. Mert a „valamiért” nem egy lista a jó tulajdonságaidról. A „valamiért” az a megmagyarázhatatlan érzés, hogy veled a világ végre a helyére került.
Egy este, egy sikeres fellépés után a budai vár oldalában sétáltak. Hanna megállt, és megkérdezte:– Miért én? Annyi tehetségesebb és szebb ember van nálam.
Mindenki azt hitte, Gellért a tehetsége miatt szereti Hannát. Hanna zongoraművész volt, a kezei úgy táncoltak a billentyűkön, mintha saját életük lenne. A közönség lélegzetvisszafojtva figyelte a hibátlan futamokat, a kristálytiszta hangzást. De Gellért nem a hibátlan játékért szerette. Szeretni valakit valamiГ©rt
Ő azért a pillanatért szerette, ami minden koncerten csak egyszer fordult elő. Hanna a legnehezebb részeknél, amikor a koncentrációja a csúcson volt, akaratlanul is beharapta az alsó ajkát, és a bal szemöldöke aprót rándult. Ez volt az a pillanat, amikor Hanna már nem a kottának játszott, hanem a lelkének. Ez volt az a „valami”, ami Gellért számára az egész nőt jelentette: a törékeny ember az elszánt művész mögött. Egy este, egy sikeres fellépés után a budai
Hanna akkor értette meg, hogy a szeretet nem jutalom a jó teljesítményért, hanem egy ajándék, amit pont azért kapunk, mert vagyunk valakik – valakik, akiknek a tökéletlensége valaki más számára a legszebb dallam. Mindenki azt hitte, Gellért a tehetsége miatt szereti
Ez egy történet arról, hogy néha pont azokat a hibákat szeretjük a legjobban, amiket mások észre sem vesznek. A tökéletlen dallam
Gellért elmosolyodott, és megigazította Hanna sálját.– Nem a tehetségedet szeretem, Hanna. Azt tisztelik az emberek. Én azt a kis ráncot szeretem az orrod tövében, amikor nevetsz, és azt, hogy mindig elfelejted, hová tetted a lakáskulcsodat. Téged szeretlek, a hibáiddal együtt. Mert a „valamiért” nem egy lista a jó tulajdonságaidról. A „valamiért” az a megmagyarázhatatlan érzés, hogy veled a világ végre a helyére került.